„Vannak festők, akik a Napot egy sárga folttá alakítják. És vannak mások, akik Nappá alakítanak egy sárga foltot”
Pablo Picasso
AZ ALKOTÁS ÖRÖME- AHONNAN INDULTAM
Az alkotás örömét megleltem már akkor, amikor pedagógusként sok éven át rajzot tanítottam gyerekeknek, vagy éppen én festettem mesefigurákat gyerekszobák falaira. Talán már festőecsettel a kezemben születhettem, mert egész életemben vonzottak a színek, azok harmóniája, játéka és az azzal kapcsolatos minden kreatív tevékenység.Több, mint 3 évtizede találtam rá a kreatív bútorfestésre is, amit a mai napig örömmel végzek.
LAKBERENDEZŐI MÚLTAM HATÁSA A JELEN MUNKÁMRA
Lakberendezőként– belsőépítészettel már az első „fecskék” között kezdtem el dolgozni Magyarországon, már több, mint két évtizede. Tanulmányaimat követően számtalan lakás, étterem, panzió belső enteriőrjét volt szerencsém megtervezni. A színek, a formák, a megvalósított álmok atmoszférája, a mai napig velem vannak mostani munkáimban is. Az eltelt évek alatti megvalósult ötletet, gyakorlatot és tudást most dekorfalfestőként is tudom kamatoztatni.
Festmények készítése során kerestem újabb technikákat, anyagokat a kép -és bútor festészetemhez. Olyat kerestem, amivel végeláthatatlan lehetőségek nyílnak meg a kezeim között. Így találkoztam a dekorfalfestéssel, jó pár évvel ezelőtt. Azonnal tudtam, hogy ez az én világom. Folytatása annak az akkor még hobby szintű festői munkáimnak, amit hosszú évek alatt fejlesztettem és folytattam.
„A MŰVÉSZET ELSŐ FELADATA, HOGY MEGSZÉPÍTSE AZ ÉLETET „(Nietzsche)
Faldesignerként minden egyben van, minden kompetenciámat kamatoztatni tudom: a festészetet, a lakberendezést, a bútorfestést, és nem utolsó sorban a sok-sok évnyi tanítói, majd oktatói-tréneri múltam emberismeretét, kommunikációs tudását.
A festészettel együtt járó alkotómunka számomra az önkifejezés legjobb formája. Lehetőség, hogy érzelmeket váltsak ki és megmutassam a világ sokszínűségét, segítsek az emberek vágyainak a megvalósításában és azok kifejezésében.
Szívesen adok tanácsot és segítek abban, hogy minden otthont igazi álomotthonná varázsoljunk.